Gondolatmorzsák

ThomasÖÖÖ, azt hiszem, most a sors sem igazán szeretné, ha gyakran posztolnék, ugyanis a drága (szívemnek leginkább) laptopom bemondta az unalmast, és csak remélni tudom, hogy nem távozik el az örök vadászmezőkre. Ami ugye azért is lenne kár, mert még csak 5 éves, és még tisztán emlékszem rá, amikor a Georgia apukám telepítette az egész rendszert. Többek között, ezért is hálás vagyok  neki is….

Így csak pár linket tudok ma megosztani veletek a múlt hétről (de legalább az igyekezet megvan a posztolásra és azt lehet értékelni)

Most hogy itthon is téliesre fordult az idő, szinte teljesen kihagyva az őszi évszakot, én már azon gondolkodom, milyen jó lesz megint nagy pokrócba burkolózva forralt bort szürcsölgetni, miközben kint esik a hó (remélem) .

De mielőtt elharapózna ez a téli gondolat, még elidőzünk a soron következő halloweennel és a többi aprósággal.

Mindig is érdekeltek a rövid eredettörténetei a mindennapi eszközöknek, hozzávalóknak. Az meg különösen izgalmas, ha épp egy rosszul sikerült kísérletnek köszönhetően találnak fel valami újat.

Ezek a hátborzongató torták pont jók lesznek arra, hogy beindítsák a Halloween szenzorokat. És nem mellesleg az oladal zseniális, csak nehogy egyszer az én munkámat tegyék górcső alá…!

Mindig is szerettem volna elutazni Sydneybe és Ausztráliába.  Ez az ínycsiklandozó összefoglaló David Lebovitzt-tól mindenképpen segít az álomutazásaim sorrendjének átrendezésében.

Ezt vajon enni vagy készíteni nagyobb hazárd játék?

Egy kis összefoglaló, miért kell eltenni a sótartót az asztalról.

Mindenkinek legyen szép a hete (és ha valakinek bármilyen laptopos tippje van, vagy tud segíteni, írja meg a kommentekbe – előre is köszi)

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: