Városi farmerlány
Nos, hát eljött biz az a nap is…már el is múlt – és szép lassan átalakul egy nappá, amire mindig emlékezni fogunk, mert valami nagyszerűt alkottunk együtt. Túl vagyunk a Nagy Projekten (Jogi és szponzorációs okokból még mindig nem mesélhetek róla, de egy kis súgás nem árthat egy link formájában…), amire 8 hónapig készültünk, ami miatt éjjelt-nappalt töltöttünk az irodában, szórakoztunk-stresszeltünk és tanultunk rengeteget! Cool!
Itt az idő, hogy visszatérjek a konyhába! Az ujjaim és az agyam is bizseregnek az alkotásvágytól és még annyi mindent fel kell fedezni a süti birodalomban.
A fokozatos ellazulás mellett múlt hétvégén érdekes felfedezést tettem. Na jó, annyira nem is volt felfedezés, mint sem inkább ténymegállapítás.
Miután elkészült a házi túró,
a házi bodzaszörp, a túróból készült tejszínes túrótorta, a saját házi kovásszal (ami már január óta dolgozik nekem) kelesztett házi kenyér, és megfőztem az ebédet az ajtóm előtti burjánzó fűszerekkel ízesítve (miközben egy beltéri komposztálóról álmodoztam), rájöttem, hogy egy tanyán milyen vígan ellennék egész nap.
Na jó, egy városi tanyán, vagy legalább, ami közel van a városhoz. A várost azt hiszem nem tudnám teljesen magam mögött hagyni, de a kettőt kombinálva annál boldogabb lennék. Reggel egy kis kertészkedés, napközben sütés-főzés, este pedig barátokkal mulatás. OK, tudom! Eléggé elrugaszkodtam a földtől, dehát álmodozni már csak szabad, nem igaz? …
Talán egy nap, ez is meglesz. Apu átjött két napja és egy nagy ládában hozott paradicsompalántákat…most épp a napon szárított paradicsom lebeg a szemem előtt…mmmh?
