Anyukám mondta…

“Az élet olyan mint egy doboz bonbon, nem tudhatod hogy mit veszel belőle.”

Az egyik kedvenc Forrest Gump idézetem, és akármikor eszembe jut, mindig mosolyt csal az arcomra, hogy milyen igaz ez. Van olyan, hogy a mosoly keserédes, mert a csoki “csak” tejcsoki vagy éppen negédes, mert valami fura töltelék van benne, de akkor meg csak magamon röhöghetek, hogy úgy kell nekem mohóság. És van, amikor elolvad a számban a tömör gyönyör és csukott szemmel szalad fülig a szám.

Ebből is jut egy kicsi, meg abból is. Például múlt héten jó féle doboz bonbont osztogattak az égiek. Négy napig kellett egy francia csoporttal foglalkoznom munkailag, akik gyakorlatilag annyira a szívemhez nőttek a végére, hogy nem akartam elengedni őket. És noha voltak bosszantó pillanatok egy-egy béna vendéglátós vagy oktondi idegenvezető személyéből kifolyólag, alapvetően ezek mára mind mókás sztorik inkább. A csoport távozása után felültem egy vonatra egyedül, ami elég ritka esemény, és Sárospatakig meg sem álltam. Hiányzott a természet, el akartam szabadulni a városból, levegőre vágytam és történetesen a barátaim Makkoshotykán (nem, ez nem vicc, így hívják…tíz éve én sem hittem el, míg nem láttam) vártak már.

A Zemplén szerintem kis hazánk egyik legeslegszebb vidéke tele apró csodákkal és felfedezésre váró mágikus zegzugokkal. Minden évszakban ontja magából a természet kincseit, és mintegy terápiás kezelés hat az ember elméjére. Kirándultunk, mókáztunk, láttunk spontán majdnem ránk dőlni egy óriás fát az erdőben, sütöttünk szalonnát, beszélgettünk, iszogattunk és pétanque-oztunk (jelentem ,a wikipédia szerinti szabályok nem is nagyon térnek el a miáltalunk használt pontoktól…)

Hazafelé, elmentünk az “Anyukám mondta” nevű helyre, csak mert már annyian mondták. Mondanám, milyen finom volt, de meglepetésünkre május 1-én zárva voltak, úgyhogy jól megnéztük magunknak, és ha majd egyszer újra összeáll a csapat és nem lesz más felfedezni való, visszajövünk.

Ettől függetlenül persze Anyukámat minden neheztelés nélkül köszöntöttem virágokkal tegnap, és a nagymamák sem maradtak ki.

A városba való visszatérés egyszersmind azt is jelentette, hogy az utolsó etapjába ért egy nagy projektünk a munkában, és a május ennek jegyében fog telni, tele izgalmakkal, tanulással és fáradtsággal. Úgyhogy nincs is más hátra, minthogy magam elé vegyek egy nagy doboz bonbont, és reméljem, hogy a csoki része legalább mindnek finom lesz…

About these ads

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 255 other followers

%d bloggers like this: