Szívből jövő mini piték

Nahát, egy héttel azután, hogy ezt a süti meg akartam osztani veletek, most végre tényleg posztolom is. Juhúúúj! Őszintén szólva, a süti nem is volt olyan nagy  siker – sőt, inkább felhúzott szemöldökök követték (de volt, aki szerette, az tény!). Mondjuk ki: megosztó volt! Én annál büszkébb voltam magamra az alkotás miatt.

Nem lehet mindenki egyből Ferrán Adriá (kettőből is elég nehéz…). Miután megnéztem a Harvardon tartott előadását, annyira felajzott az alkotni vágyás, hogy már a videó alatt különböző sütivázlatok és hozzávalók repkedtek a fejemben. Nem akartam sem korábbi receptet használni, sem a héten rongyosra használt tankönyvet. Kitalálni akartam. Végigvettem, mi van itthon (hideg volt, nem akartam boltba menni), a karácsonyra kapott új eszközeimet és a tényt, hogy havazik, hideg van és valami nagyon téli ízre vágytam.

A következőkre jutottam:

- amerikai pite tészta (amit az almás pitéhez is használtam)

- 0,5 kg fagyasztott szilva (amit a nyáron még egy nagyon kedves csoporttársam gyümölcsösében saját magam szedtem)

- a szilvához passzoló fűszerek – fahéj és csillagánizs most (én magam törtem az új mozsaramban) – utóbbiból túlzásba is estem nagy lelkesedésemben, ami azt hiszem hozzájárult a visszafogott sikerhez

- cukor és vaj és már készen is állt a terv.

Elkészítettem a tésztát (ebbe is raktam ánizst….tudom, TÚÚÚÚL SOOOOK…ettől aztán picit a negro illatú lett…) , kinyújtottam és kibéleltem az új félgömb alakú formámat vele. Felaprított szilva bele. Rá az összekevert cukor, ánizs és fahéj. Majd egy ici-pici vaj darabka mindegyikre mielőtt egy újabb réteg tésztával befedtem az egészet. Így sikerültek:

Aztán rájöttem, hogy van egy kis maradék túrótöltelék a heti sütő maratonból, úgyhogy lett túrós is. Meg előkerült egy kis mák töltelék is, úgyhogy megszületett a baracklekváros-mákos-marcipános mini pite is. Na ez jó lett!

Nekem a szilvás is ízlett  – pontosan olyan télies lett, amire vágytam a forró teám mellé.

És ha már Valentin nap is közeleg, egy pici szívecske nem árthat. Nemdebár?

About these ads

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 255 other followers

%d bloggers like this: